urigeller

Uri Geller keresi az utódait

Kereső

Egyedi keresés

Uri Geller

AJÁNLATOK

Utód jelöltek

Videók

Utolsó kommentek

AJÁNLÁSOK

2008.04.07. 11:36 sorozat

Nálunk is tanítják a tudományos mágiát

A parapszichológia különböző ágai szerepelnek a Nemzetközi Metafizikai Akadémia akkreditált képzései között. Simonek Endre tudományos parapszichológia tanár szerint a tantárgynak a kvantumfizika az alapja.
– Az úgynevezett tudományos mágia ugyanazokkal az erőkkel dolgozik, mint a kvantumfizika – mondta Simonek – Csak az elnevezések mások. Ami a kvantumfizikában a gyenge vagy erős, vagy az elektromágneses kölcsönhatás, a gravitáció, az nálunk szintén négy alapelem: föld, víz, tűz, levegő. Ugyanakkor más tudományokat is ismerni kell a parapszichológiához. Mondok egy példát: valaki belerúg egy kőbe, és ettől fáj a lába. Elhatározza, hogy "bosszút áll" a kövön. Ennek a legjobb módja, ha – többek közt a sűrűségét, összetételét stb. – megállapítják, és ő ez alapján kiszámolja, hogy ha bizonyos erővel meglöki a követ, az pontosan hol fog talajt érni. Ezt az információt ketten tudták: aki belerúgott a kőbe, és éveken át böngészte a fizika könyveket, hogy egy ilyen számítást el tudjon végezni, illetve a kő maga. Innentől ez már filozófia. A vallástan egyes alapjait is felhasználjuk.
Simonek Endre szellemgyógyászattal foglalkozik. Szerinte, bár a tudományos alapokat bárki el tudja sajátítani ezen a téren, bizonyos szint fölé csak az igazán rátermettek jutnak el.
– Olyan ez, mint egy bárzongorista és egy zongoraművész közötti különbség. Meg lehet tanulni az alapokat, sőt, érdemes is, mert rengeteg ismeretet ad a világról, illetve önmagunkról is. De igazi parapszichológus, gyógyító csak azokból válik, akiknek eleve van fejleszthető készségük – mondta.

Bárkiből lehet parafenomén
Az Agykontroll többek közt mentális kommunikációval is foglalkozik. José Silva módszerének magyarországi tanítója, Dr. Domján László szerint bárkiből válhat parafenomén.
– Hatodik érzéke mindenkinek van, csak meg kell tanulni a jobb agyfélteke felszabadításával előhozni azt – mondta Dr. Domján László – Gyerekeknél még gyakran működik ez tanfolyam nélkül is. Bizonyíték is van arra, hogy mindez tanulható. Az Agykontroll tanfolyam utolsó, negyedik napján egy tesztet végzünk el a hallgatókkal. Számukra ismeretlen embereket kell beazonosítaniuk leírás alapján: négy nap után kivétel nélkül mindenki helyesen tippeli meg az illető nevét, címét és életkorát.
Domján hozzáteszi: ezek a paranormális jelenségek úgy működnek, mint egyfajta mentális internet.
– Azon ma már senki sem csodálkozik, ha az internetről le tud hívni egy telefonszámot. Ugyanilyen elven működik ez is: meg kell tanulni úgymond csatlakozni a másik mentális számítógépéhez, és onnan letölteni az adatokat. Az Agykontroll, sok gyakorlással persze, de más célt is szolgál. Távolról lehet segíteni például betegeket a gyógyulásukban. Ezek bizonyított tények. Anno belgyógyászként dolgoztam, és bizonyára kinevettem volna azokat, akik ezt állítják.

A fizikus hisz Uri Gellernek
Egely György kutatómérnök is azt vallja: a paranormális jelenségek valósak.
– Egyesek információátadással, mások energiaáramlással alkalmazzák ezeket – mondta Egely – Már régebben is megfigyelték: krízishelyzetben, vagy nagy érzelmek esetén működik a telepátia a hétköznapi embereknél is. Háborúk idején előfordul, hogy az anya megérzi, mikor lőtték le a fiát.
Egely hangsúlyozza: a telepátia, a telekinézis, azaz az érintés nélküli, pusztán akaraterővel történő tárgymozgatás energiák segítségével jön létre.
– Ezek az energiahullámok állandóan jelen vannak, de olyan csekély mértékben, hogy észre sem vesszük. Az energia mérhető is: kifejlesztettem olyan mérőeszközt, amely pontosan jelzi a jelenlétét és a mennyiségét.
Egely hangsúlyozza: Uri Geller híres kanálhajlításának "trükkje" is az energiaáramlás.
– Akik bioenergiával gyógyítanak, állandó, alacsony energiát sugároznak, míg a kanálhajlítók rövid idő alatt óriási mennyiségűt – magyarázta a mérnök, majd hozzátette: hasonló, ritka de valós jelenség a teleportálás is.

Megérzéseit használja a jósnő
Morvay Kendra jósnő a Nemzetközi Metafizika Akadémián is tanult.
– Amit Uri Geller műsorában csinálnak, szórakoztató ugyan, de nem több puszta bűvésztrükknél – vallja – A paranormális események nem trükkökön, hanem saját megérzésen alapulnak. Én nap mint nap szembesülök hasonlóval. Az egyik legérdekesebb példa egy néhány évvel ezelőtti eset. Egyik éjjel egy számomra vadidegen nőről álmodtam. Legnagyobb döbbenetemre az álom főszereplője másnap becsöngetett hozzám, méghozzá szó szerint ugyanabban az öltözékben, ahogy a képzeletemben szerepelt. Azzal fogadtam: "rólad álmodtam és tudom: azért jöttél, mert a testvéred él is meg nem is.". A nő elsápadt. Kiderült: öccse kőművesként dolgozott, és leesett egy 6-8 méteres állványról. Kómába esett, nővére pedig azt akarta tudni, felépül-e. Megnyugtattam, hogy teljesen rendbe jön majd, és igazam lett.


Bizonyított parajelenségek

A paranormális jelenségek bizonyítására számos kísérletet végeztek már az egész világon.
Egy alkalommal például gépeket helyeztek el, amelyek pénzérméket dobtak fel meghatározott ideig. Normál esetben fele-fele a fej és az írás aránya. Az Agykontrollt végzett kísérleti alanyok arra koncentráltak, hogy az egyes gépek több fejet vagy több írást dobjanak ki. A kísérlet az összes gép esetében sikerült.
Dr. Domján László állítja: szemtanúja volt, amikor valaki egy tollat helyezett el az asztal szélén, erősen koncentrált, és a toll leesett a földre. Máskor energiából kicsi kavicsokat "gyártott" egy parafenomén.
Dr. Domján László még egy történetet mesélt, hogy igazolja: a parapszichológia valós és létezik.
– Szolnokon tartottunk Agykontroll találkozót – magyarázta – Felállt egy férfi, Károlyként mutatkozott be. Elmesélte: korábban alkoholista volt, és maga sem értette hogyan, de egy nap elment a kedve az ivástól. Ennek akkor már három éve volt. Akkor nem értette, mi történt vele, de nem sokkal a találkozó előtt egy családi összejövetelen beszélgetett erről az unokahúgával. Az unokahúga maga is döbbenten hallgatta végig a történetet, majd elmondta: akkor, amikor ez történt, elvégzett egy Agykontroll tanfolyamot, ahol az volt a "házi feladat", hogy küldjenek mentális üzeneteket szeretteiknek. Ő a nagybátyjának küldte, hogy hagyja abba az ivást, mert különben meghal. Ekkor történt Károly pálfordulása.



forrás: borsonline.hu

2 komment

Címkék: parajelenségek uri geller kvantumfizika parapszichológia parafenomén nemzetközi metafizikai akadémia simonek endre josé silva dr.domján lászló egely györgy morvay kendra


A bejegyzés trackback címe:

https://urigeller.blog.hu/api/trackback/id/tr40414829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2008.04.07. 13:00:20

Nagyon sok fals dolog van ebben a cikkben. Az agykontroll diagnózisa, sajnos kettős vak próbák esetén nem működik. Tehát nem csoda, hanem apró mimikai rávezetés csak a dologban inkább.

" A fizikus hisz Uri Gellernek"

Egely gépészmérnök, azon belül meg hőerőgépész. Ezért tudta létrehozni az Egely Wheel nevű trükkös átverését, ami sima hőjelenségekre épül. Bővebben :

vallaskritika.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=41941

vagy itt több cikk is:

vilagnezet.blog.hu/tags/egely

Iván Gábor a Magyar Para-Kutatási Társaság
13-as tagsági számú tagja

V. A. Lacky 2008.04.07. 15:26:31

Kijönnek a hangyák a bolyból... Meglátják az elefántokat. A legtöbbjük fejvesztve menekül vissza a biztos védelmet nyújtó hangyabolyba. De van közöttük néhány, akinél a kiváncsiság nagyobb, mint a félsz.. Ezek közül a hivatalos vezérkar néhány egyede határozott állásfoglalást ad ki, miszerint ilyen nagy mozgó állat nem létezik, hiszen nyilvánvaló, hogy ekkora súlyt nem képes megtartani élő anyag. De vannak közöttük tudós hangyák is, akik hosszas számolás, egyenletgyártás után pontosan meg tudják határozni annak a kenyérmorzsának a súlyát, amit az ekkora állatok begörgetnek a saját bolyukba... Hmmm.... Mindkét álláspont képviselői biztosak a saját igazukban... Hmmm...
süti beállítások módosítása